Brooklyn Bridge
Alapító tagok: Juhos Nándor (gitár), Balogh Krisztián (ének), Bodnár András (basszus), Czifra Sándor (szintetizátor), Kiss György (dob). 1990 körül hozta létre Nándi a zenekart, amely egy-két kivételtől eltekintve saját számokat játszott, blues-rock stílusban. Klubok, gimik látták vendégül a fiúkat, rendkívül emlékezetes bulijuk volt a Sumen étteremben és az azóta sajnos bezárt Diáktanyában is. Az egyik Juhos szerzeményt évekkel később a Bugs is sokáig játszotta. Az 1994-es Tolerancia Fesztiválon kizárólag Gary Mooore feldolgozásokkal a következő felállásban mutatkoztak be: Tóth Ilona Csilla (ének), Juhos Nándi (gitár), Fiák Tibor (gitár), Sárvári Géza Zsolt (szinti), Barta Róbert (basszus), Kiss György (dob). Műsoruk annyira megtetszett az előttük fellépő Deák Bill Gyulának, hogy Fiákot el is akarta hívni saját zenekarába (Csillag Endre helyett), de ebből sajnos nem lett semmi. A formáció mintegy két évig élt, fesztiválokon, klubokban, Rocksulis rendezvényeken (Csilla, valamint Juhos, Fiák és Sárvári ott tanítottak) szerepeltek sikerrel, vidékre legtávolabb Pécsig jutottak el. ’94-ben Nándi Pestre költözött, a többiek ezután a Brookly Bridge név elhagyásával saját szerzeményeket játszottak jazz-blues stílusban Eljutottak a ’95-ös ausztriai Tolerancia Fesztiválra is, ahol összebarátkoztak az ott élő Csillag Endrével (EDDA, HBB, Deák Bill Blues Band). Ez a kapcsolat számos fantasztikus koncertet eredményezett Debrecenben, melyeken a fiúk Csillag saját zenekarával – Németh Gábor (dob), Retzler Péter (szinti), Blue Savage (basszus, ének) – együtt kápráztatták el a közönséget.