Debreceni Rocklexikon 1963-2000

Az 1964-1990 és az 1990-2000 kiadványok összevont anyaga, kiegészítve néhány ma is működő zenekarral.
Az eredeti kiadványokat szerkesztette: Váradi Ferenc
Újragépelte, javította és kiegészítette: Tikász Gergely

Chaos

A zenekar első felvonása 1983-ban kezdődött, s a rocktörténelem szerint ők voltak a vidék első jelentős punk zenekara. Pár hónappal alakulásuk után több fővárosi lap (Kritika, Mozgó Világ) foglalkozott a vidéki botránybandával. A Chaost főként szövegei miatt támadták, egy alkalommal a Rolls előzenekaraként akartak a közönség elé lépni, ám a koncert egyik főszervezője ezt megtiltotta. Egyik legnagyobb koncertjüket Nyíregyházám adták az Agydaganat zenekarral. A gyakori letiltások miatt 1984 végén a Kovács Zoltán, alias Patkány vezette formáció leállt. Tagok: Mocsár Csaba (dob), Csenede Zsolt (basszusgitár), Cseresznyés Csaba (gitár), Patkány (ének). 1990-ben a Kelet ’90 fesztiválon ismét életjelt adtak magukról, majd ismét hosszú szünet. 1995-ben Patkány harmadszor is életre hívta a zenekarát, és megjelentettek egy 6 számos kazettát ("Kiskazetta"). A zenekar felállása ekkor: Mező Orbán (dob), Pércsi Sándor (basszusgitár), Dévai Zsolt (gitár), Pati (ének). 2005-ben ismét összeálltak, Ruha József volt a basszusgitáros és Varga Imre a gitáros. 2014-ben is volt fellépésük.