Debreceni Rocklexikon 1963-2000

A Rocklexikon 1964-1990 kiadványt szerkesztette: Váradi Ferenc
Az 1990-2000-es Rocklexikon szerkesztői: Váradi Ferenc, Szabó Krisztina és Bakó Csaba
Az eredeti kiadványokat újragépelte, javította és kiegészítette: Tikász Gergely

Vörös Kakas

Mint a Csokonai Gimnázium diákjai, 1985. június 23-án mutatkoztak be. Az induláskor főleg a rock klasszikusait (Rolling Stones, Doors) játszották, majd fokozatosan kerültek be saját szerzeményeik is a műsorba. A Vörös Kakas három állandó tagja mellett (Lukács László – ének, basszusgitár, Nagy Tamás – ének, basszusgitár, Szabó Attila – dob) az alábbiak szerepeltek az együttesben: Kiss „Jagger” Zsolt (gitár, 1985), Kocska Lóránt (gitár, 1985-87), Héty Péter (szájharmonika, 1986), Szabó Levente (gitár, 1989-től). Az együttes legsikeresebb éve 1986-ban volt, szerepeltek az Eddával a Petőfi Csarokban, közös koncertjük volt a Beatricével és a Napoleon Blvd-al. 1987 – 1989 között sorkatonaság miatt a zenekar ideiglenesen megszűnt. 1989 őszén ismét koncerteztek, ám a régi sikereiket nem tudták megismételni, s 1990 nyarán végérvényesen feloszlott a zenekar.