Debreceni Rocklexikon 1963-2000

A Rocklexikon 1964-1990 kiadványt szerkesztette: Váradi Ferenc
Az 1990-2000-es Rocklexikon szerkesztői: Váradi Ferenc, Szabó Krisztina és Bakó Csaba
Az eredeti kiadványokat újragépelte, javította és kiegészítette: Tikász Gergely

Kuttya

A zenekar 2007 elején alakult Debrecenben, azzal a célkitűzéssel, hogy olyan zenét játsszon, amely elsősorban igényességre törekszik, és fölötte áll a stílusoknak. A kezdeti felállás Kónya Levente József (gitáros, ének), Sándor Balázs (dob), Fábry András György (basszusgitár), Ifj. Bölcskei Gusztáv (gitár) volt. Ezt az időszakot leginkább az útkeresés jellemezte, ezzel együtt voltak emlékezetes fellépéseik, és ebben a felállásban nyerték meg 2009-ben a felvidéki, naszvadi tehetségkutató fesztivált.
2010 őszén Bölcskei Gusztáv kilépett, helyére Sárvári Géza Zsolt billentyűs érkezett. Ez a változás hozta meg a zenekar jelenlegi hangzását, amelyet kezdettől kerestek. A csapattal kiérdemeltük a 2010-11-es Kelet Underground tehetségkutató Hegyalja Fesztivál különdíját, majd koncerteket adtak számos fesztiválon és rendezvényen. Szintén 2011-ben léptek fel az A38-koncerthajón (a magyar EU-elnökséghez kapcsolódó Polyphony koncertsorozat keretein belül), az erről készült koncertfilmet a Duna televízió is bemutatta. Immár hagyománnyá vált Debrecenben a minden januárban, a zenekar szervezésében megrendezésre kerülő Kuttya fesztivál, amely a város lüktető zenei életének egy-egy szeletét mutatja be 6-8 helyi zenekar részvételével. A műsorukban - a repertoárjuk gerincét adó saját szerzeményeken kívül - népdal-átiratok, egy középkori krónikás ének feldolgozása és instrumentális dalok is elhangzanak.